Sziasztok karácsonyrajongók!
Mit szóltok? Már csak 36 nap! Nagyjából már a bolt dekorálásával is
végeztem, de valljuk be, azért, ha karácsonyról van szó, sosem fejezzük
be a csinosítgatást, mindig vannak újabb ötleteink. Ha úgy vesszük,
nálunk a holnapi napon indul be főként a
megérkeznek az öko-fenyők. 90 centistől a 240 centisig. Elszántuk
magunkat, hogy néhány fát, nem csak látványosságnak állítunk össze, hogy
a leendő spóroló/zöld barát/fészekből már kirepült gyermekű, de még
unokátlan vásárlók láthassák milyen a megkívánt árucikk, de bemutató
jelleggel minden létező karácsonyi díszítő elemet, amit eladásra
kínálunk, felaggatjuk rájuk! Úgy, ahogy azt a Hétpettyesben láttuk.
Igaz, hogy ott a selyem kispárnától elkezdve, a girlandokon, hagyományos
gömbökön keresztül, a metál-pink színű hatalmas pillangókig minden
volt, de valahogy mégis jól mutatott. Mi egy kicsit szolidabb verzióban
kívánjuk mindezt. 🙂
A mai napon a kirakatot még egyszer átrendezem, mert végre beáraztuk
az angyalokat, s valahogy még meg szeretném komponálni a dolgot.
Közbe-közbe már elgondolkodtam, hogy mit vegyünk a párommal
mindenkinek ajándékba. Igaz, hogy a keretünk nem olyan nagy, de ha
felesbe fizetjük, akkor azért könnyebb. Igaz, hogy elviekben azt vallom
és azt hirdetem, hogy az igazi karácsony lényege nem az ajándékok
nagyságában és árában rejlik. Sokkal inkább abban, hogy ott a szépen
feldíszített fenyőfa, ünnepi étel gőzölög az asztalon, körbe üli a
család, együtt vagyunk, vicces történeteket mesélünk a múltból,
tervezgetünk, boldogok vagyunk. (Apám fogalmazta meg tegnap este, amikor
ültem náluk a földön és kiborultam az anyagiak miatt!) Sajnos olykor
engem is elkap a gépszíj emiatt. Át kell forgatnom magamba. A nagyszüleimnek mindenük megvan. Ami nagyobb vagy drágább szükséglet, azt az
ember általában megveszi magának. Nálunk is általában így van. Mindig
mindenkinek meg van mondva (főleg nekem!), hogy nem kell nagy dolgot
adni, de az jöjjön szívből. Persze, bennem van, hogy olyan szívesen
adnék drága dolgokat (mert az azt jelentené, hogy jó állásom van, és
megtehetem.) De így valóban megtapasztalhatom azt az érzést, amikor kis
dolgot adok, és mekkora öröm jelenik meg a szeretteim arcán. Tanácsot
kértem szüleimtől, hogy kinek mit adjak, mivel jelenleg munkanélküli
vagyok. Jöttek is a jobbnál-jobb ötletek. Majdnem elsírtam magam, amúgy
is labilis voltam tegnap. Igen, valóban meg lehet oldani minimálisan is.
Mivel alapban is kímélni szeretnénk a nagyszüleimet, hogy Szenteste ne
süssenek-főzzenek annyit 8 személynek, így úgy gondoltam, hogy egy nagy
tálca süteményt készítek nekik, és azt rakjuk az asztalra. Ráadásul apám
születésnapi tortáját is elvállaltam. A többi, pedig majd alakul.
Megosztottam mindezt a párommal is. Ő is megnyugtatott, hogy
megoldjuk. Ugyan úgy szeret ajándékozni, mint én. Nagyon szeretném az
eredeti gondolatot megőrizni. Valami jelképeset.
Mindenki csinosan felöltözik, felkötöm az angyalszárnyaimat… és mehet a “buli” 🙂
Újra folytatom a karácsonyi regényt. Talán, ha az égiek is úgy
gondolják, még be is tudom fejezni 🙂 Már jó volna. Valahol mindig
elakadok benne. Van, amit nem tudok tovább gondolni. Valami minden egyes
évvel változik benne. Ilyen az írói véna. Sosem lehetünk teljesen
elégedettek egy történettel. Valamit mindig tudnánk változtatni,
cserélni, át vagy hozzá írni. De reménykedem benne, hogy sikerül… 🙂
Legyen nagyon szép napotok!
Joyo