A vicces Mikulás

2008 december 6. | Szerző: Joyo |

 Juhé! Megérkezet a Mikulás! Bár a legtöbb helyen csupán este teszi tiszteletét, jómagam már tegnap este láttam, mikor akcióba lendült. Nem viccelek! Láttam a Télapót munka közben.

Félálomban botorkáltam ki a szobámból, mikor csörgő-zörgő hangok szűrődtek be hozzám az előszobából.

Első gondolat: Betörő!

Kinyitottam az ajtómat, s látom ám, hogy a cipősszekrény előtt egy alak sürgölődik a lábbelik felett, s szorgosan tömköd bele néhány zizegő csomagot. Nohát! Ez a zaj forrása! Lába mellet pottonya, háta begörnyedve, mert nem ám, hogy guggolt volna, nem, a vénséges vén Tépaló terpeszállásban hajolt a házimamuszom fölé, s helyezte el ajándékomat. Ő biztosan nem hátfájós. Ergó, a szülei nem játszhatták el a Jóságos szerepét.

Az öreg Hohó észrevette, hogy társasága akadt szerény személyemben. Az alkalomhoz illően térdig érő bordós-piros szatén pizsamafelső volt rahtam, hajam kócosan állt a szélrózsa minden irányába. Éjfél múlt. Mikulás kiegyenesedett, hosszú ujját a szájára illesztve intett csendre.

Mire a szemeim hozzászoktak a sötéthez, az első ami furcsa volt, hogy a Télapó odalép hozzám, magához ölel és hosszasan megcsókol. (A Mikulás nem csókokat szokott osztogatni!) A második, hogy a hagyománytól eltérően piros, fehérszörmeszegélyes kabátja helyett igen csak vagány szerkóban parádézott, ugyan is bőrkabátot viselt. És a szokott hosszú, fehér szakáll is eltűnt! Az illata pedig roppant ismerős volt. S mint kiderült, a puttony sem puttony, sokkal inkább egy Nike hátizsák. Na álljon csak meg a díszes nászmenet! Ez ne is a Télapó!

-Szia kedves – vigyorgott rám a párom a százkilencvenes magasságból.

-Hát te? – csak ennyire futotta.

-Gondoltam mielőtt haza megyek, még kiosztom az ajándékaitokat.

 – röpke csókot lehet a számra.

Akkor ezért volt furcsa, hogy nem fekszik mellettem.

Ma reggel felkelve pedig valóban ott zizegett a házipapucsomba a Mikulás-Zsolti ajándéka.