már csak két nap, még sem ugrálok
2007 december 23. | Szerző: Joyo |
Tudom, hogy már csupán két nap van karácsonyig, és nekem ugrándoznom kellene, akár egy ötéves kisgyereknek. Még is, olyan fáradtan érzem magam, hogy legszívesebben átaludnám a hátralévő egy hetet 2008ig. Talán addigra helyre is billenek.
Ma becsomagoltam az ajándékokat, mpersze, apukám segytett, de a díszítést már magam végeztem. Holnap megígértem, illetve ma (itt néztem csak az órára), hogy takarítok, de közben megcsinálom a mézeskalácsomat. Szentestére szépen meg is fog puhulni és ehetővé válik. Tavaj kimaradt. Anya lebeszélt róla. Nagyon fáradt voltam akkor is, és ideges. Főként azért, mert akkor már nagyon érződött, hogy véget fog érni a kapcsolatom exemmel. Így, hát süti nélkül maradtunk, viszont majdnem helyes kis gyomorfekélyt kaptam karácsonyra volt páromtól. Köszi szépen, neked is Boldog Karácsonyt!
Minden esetre, most megcsinálom, e előtte kialszom magam. Ehhez pihentnek kell lenni. És nem csak fizikailag, de agyilag is értem. Egyszerűen elfáradtam, szétcsúsztam, de nem a kapcsodástól. Ez már az év vége, sok olyan dolog történt, amitől szétestem. Pláne a nőiességem és az önértékelésem. De majd szépen helyre pakolgatom őket. Mert a világ nem áll meg. Ha Szílveszterre nem bombáznak meg jó kis party meghívásokkal, azt hiszem, egy rituális tisztálkodást viszek véghez az évváltás estéjén, és meditálok, hogy felkészüljek az új évre. Tisztán, frissen és lehetőleg lelki nyugalommal szeretnék átlépni 2008ban.
De ne siessünk előre annyira. Először éljük túl a Karácsonyt!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: