Mikulás plussz egy vers :-)

2007 december 6. | Szerző: Joyo |

 Hát végre itt a Mikulás! Bár csak most van időm írni.

Volt minden…izgatottság, kiscsizma pucolás, ablakba rakás, várakozás…és bummm…hírtelen megtellik csokival, csak a nagyival még beszélgetni kellett, hogy a Télapót ne zavarjuk.

Igen, igen, ez volt körülbelül még 15 éve 😀 Most is volt klészülődés. Igen persze. Fogfájás, agresszió, vonatút, alvás az IC-n, csizmapucolás nem, már csak abból az okból kifojólag, mert végig a lábamon volt. És ide-oda pakolgattam a szűk helyen a hosszú virgácsaimat. Nehéz az ember élete, ha eléti a 180 centit. De az állomáson anyuék csomaggal vártak. Huh, volt benne sok finomság, csoki, szaloncukus, mikulás..mi szem-szájnak ingere. Kaptam egy üveg levendulás fürdőolajat és szappant. És egy merített papír kis könyvecskét, amire anya azt mondta, hogy ebbe szánta az új verseimet. Megérdemelnek ilyen szép környezetet. Egyet meg is mutatok nektek.

Mindenkinek Boldog Mikulást mégegyszer!

Egység:

 

Az alkonyat lassan beszövi a tájat,

Hűvös szellő simogatja a fákat.

Az emberek mind nyugovóra térnek,

Ahogy az árnyékok egyre magasabbra érnek.

Az égre felúsznak a csillagok,

S lassan a felséges Holdanya is felragyog.

Már csak egy helyen pislákol a fény,

Egy alak tüzet rak a hegyen, ez vagyok én.

Levedlem gúnyám, hajamat kibontom,

Tarisznyámból előkerül egy üvegcse, s tartalmát a tűzbe szórom.

Arcomra jeleket festek, napot, holdat, csillagot,

Medvebőrre öntöm köveim, s a mágia felragyog,

Magasra csapnak a lángnyelvek, nyaldossák az eget,

Behunyt szemekkel idézem meg a szelet.

Feléled az ősi erő, körbeveszi testem,

Magamba nézve meglelem, kit eddig kerestem.

Hullámzó erő, sajgó végtagok,

A holdra vonyítva, előbújnak a farkasok.

Éled az éjszaka, s a természet vele mozdul,

A távolban egy harang megkondul.

Vibrál testemen a tűz fénye,

Izzanak a rajzok, magába szív a mágia örvénye.

A természet mellett más jelek is égnek,

Emlékei egy varázzsal teli éjnek.

Bármerre jársz, én veled vagyok,

Testeden én is jeleket hagyok.

Ott élek a tűzben, mely melegít,

A patak vizében, mely szomjadon segít.

A csillagokban, melyek vezetnek utadon, ha az ég tiszta,

S ha tükörbe nézel, onnan is én nézek vissza.